Dancs Annamari: A közönség szeméből áradó köszönet tudatja velem, miért pont ezt a pályát választottam
Hosszú, ébenfekete haj öleli mosolygós arcát. Barna szemeibőlkülönleges tűz sugárzik. Az énekesi pályán elismert Dancs Annamari az Operettszínház meghódítására készül. A Csárdáskirálynő, a Borban a vigasz...! és a Miss Saigon főszerepe után októberben a Marica grófnőben láthatjuk. Céltudatosan lépked az álmai megvalósításafelé.

Dancs Annamari: A közönség szeméből áradó köszönet tudatja velem, miért pont ezt a pályát választottam
Hosszú, ébenfekete haj öleli mosolygós arcát. Barna szemeibőlkülönleges tűz sugárzik. Az énekesi pályán elismert Dancs Annamari az Operettszínház meghódítására készül. A Csárdáskirálynő, a Borban a vigasz...! és a Miss Saigon főszerepe után októberben a Marica grófnőben láthatjuk. Céltudatosan lépked az álmai megvalósításafelé.

– Néha énekesnőként varázsolsz, most pedig a Budapesti Operettszínházban is játszol. Hogyan kerültél a társulathoz?

– 2006-ban, a diploma megszerzése után felkértek egy operettlemez elkészítésére. Az albumnak köszönhetően nagyon sok helyre hívtak, köztüka Brassói Operába gálaműsorokra. A színházi világ viszont még zárva maradt előttem. 2010-ben Bukarestben debütáltam a Csárdáskirálynőben. Ezen felbuzdulva eljöttem Budapestre, meghallgatást kértem Kerényi Miklós Gábortól, az Operettszínház direktorától. Kíváncsivoltam arra, hogy egyáltalán érdemes-e ezen a pályán továbblépdelnem. Aznap megváltozottaz életem. Kerényi tanár úr ugyanis lehetőséget ajánlott nekem a Csárdáskirálynőben.

– Újoncként könnyen befogadtak a többiek?

– Tavaly áprilisban kezdtük el a Miss Saigon próbáit. A négy hónapos felkészülési időszak alatt nagyon sok segítséget kaptam a direktor úrtól és a kollégáktól is. Volt, akivel szinte azonnal egy hullámhosszon voltunk, és akadt olyan is, akivel csak később találtuk meg a közös hangot. Mindenki azt hiszi, hogy a színházi világ belülről olyan, mint egy viperafészek, ahol az irigység határoz meg mindent. Az a véleményem, hogy az Operettszínház ebből a szempontból is kivételes hely. Itt mindenki csapatban dolgozik. A szereplők nagyon odafigyelnek egymásra. Ha bármilyen konfliktust lenneközöttünk, akkor az alkotói folyamat nem működne zökkenőmentesen. Az utóbbi pár hónapbanteljesen felfrissült a csapat, Bordás Barbarával, Kerényi Miklós Mátéval, Kocsis Dénessel, Brasch Bencével és Boncsér Gergellyel nagyon jól megértjük egymást. Mindenben támaszkodhatunk a másikra. Azt gondolom, hogy nekünk, kezdőknek már az is óriási lehetőség, hogy ennek a nagy múltú színháznak a színpadán játszhatunk.

– Nagyon céltudatosnak tűnsz, aki mindig tudja, mi a következő lépés.

– Mindig ilyen voltam. Hirtelen rengeteg feladatot sodortelém az élet, ezért rendszereznem kell a dolgaimat. Meg kellett tanulnom, hogyan tudom az érzéseimet minél jobban átadni a közönségnek, hogyan tudok szívből egy csalódott, mindenreelszánt gyilkos anya szerepébe bújni, ugyanis a Miss Saigon esetében ezt nem volt könnyűfeladat.

– A színházi lét mit jelent számodra?

– Nagyon érdekes ez a világ, de imádom. Szeretek kalandozniés új dolgokat megismerni. A színház egyfajta kihívás, ahol rengeteg ajtót ki kell mégnyitnom. Meg kell tanulnom csapatban gondolkozni, együtt kell lélegeznem a rendezővel. Popénekesként ugyanis egészen más dolgokra kellett figyelnem, másképp éltem meg a színpadi jelenlétet, a sikert.

A nagyoktól el lehet lesni bizonyos fortélyokat?

– Egy álmom vált valóra, amikor a Miss Saigonban Dolhai Attilával, Szabó P. Szilveszterrel, Feke Pállal és Mészáros Árpád Zsolttal játszhattam együtt. A bemutató napjánmagamnak is feltettem a kérdést: „Nem álmodom? Ez a valóság?” Ott vannak az igazi operettlegendákis, Oszvald Marika, Lehoczky Zsuzsa, akiktől valóban sokat lehet tanulni

SZÖVEG: TARNÓCZY ORSOLYA, FOTÓ: DIÓSI IMRE

A cikk folytatása magazinunkban olvasható.

Forrás:www.pepitamagazin.com