Érkezik, mint a szélvész, kislányosan befont haja röpül utána. Mindenkinek mosolyog, látszik, jól esik neki, hogy felismerik. Ezzel együtt semmi sztáros allűr, noha mégiscsak az egyik legrangosabb magyar zenei intézmény, a Budapesti Operettszínház ünnepelt szopránjáról beszélünk.  

– Már öt napja itthon vagyok öt hónap után, ennyit még soha nem voltam távol a családomtól, igaz, holnap már vissza is kell mennem. Mindig feltöltődöm, ha hazajöhetek, nagyon jó itthon – lelkendezik, de érezhető, annak is örvend, hogy mehet vissza dolgozni. – Már karácsonykor hazajöttem volna, de aztán a direktor úr szólt, hogy „Ancsamari, szükség van magára ”. Akkor menni kellett: müncheni gálasorozat, előtte izraeli Csárdáskirálynő-turné, ilyen ez a szakma.

Budapesten egy, az üzleti szférában dolgozó szentgyörgyi barátnőjével bérel lakást, ahová főleg aludni jár.

– Délelőtt tíztől kettőig próba a rendezővel, koreográfussal, asszisztensekkel, ének- és balettkarral, korrepetitorral, mindez a házi színpadon, amely olyan, mint a nagyszínpad, a díszlet is meg van építve, csak egyszerűbben, de azért érzed, hogy ott van körülötted, méreteiben, arányaiban azonos. A korrepetitor egy zongorista, aki betéve tudja a darabot, ismer minden tempót, belépőt. Kettőtől hatig elvileg szabad vagy, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy mondjuk elmész énektanárhoz, vagy gyakorolsz a balett-teremben. Este hattól tízig ismét próba a házi színpadon, ha éppen nincs előadásod. A bemutató előtt egy héttel kezdődik a jelmezes, nagyszínpadi próba zenekarral.

Annamari jelenleg nyolc darabban játszik: Csárdáskirálynő, Miss Saigon, Marica grófnő, Veled uram, Viktória, Ördögölő Józsiás, Csókos asszony és Mosoly országa.

– Miközben úgy gondolod magadról, hogy már nem vagy kezdő, amikor a Kossuth- és Jászai-díjas, érdemes és kiváló művész Huszti Péter a Csókos asszonyban megjelenik melletted a színpadon, elmegy az erő a lábadból. Ez alighanem látszott is, mert odajött, megfogta a kezem, „jó lesz, Ancsika, csak bátran”, mondta, és ez rengeteget számít – magyarázza.

– Gyötör téged a „primadonna vágy”, hogy feltétlenül Szilvia akarsz lenni, nem Stázi a Csárdáskirálynőben?

– Nem. Elénekelni el tudom, de 158 centiméterrel nem „áll jól” minden szerep. Amúgy a Miss Saigon egy primadonnaszerep, de szubrettnek lenni jó, temperamentumban, lényemben is közelebb áll hozzám.

– Mi újság Dancs kisasszonnyal? Barát, férfiember valahol a környéken?

– Van egy párom, igaz, nem a környéken. Civil, semmi köze a színházhoz, persze, amikor teheti, eljön, és megnéz, de nem szakmabeli. Békés kapcsolatban vagyunk, ugyanis Amerikában él, de már másfél éve „megvan”. Mielőtt megkérdeznéd: igen, magyar, sőt, székely. Nem tudjuk, merre alakul ez a kapcsolat. Azt mondják, hogy a jó házasság titka a külön hálószoba, és közte az óceán! Na, de a viccet félretéve: boldog vagyok! 

– Akkor semmi konkrét terv? Házasság, gyerek?

– Nézd, én már annyi mindent elterveztem, és nem lett belőle semmi, ugyanakkor annyi gyönyörű dolog történt velem, amire gondolni sem mertem, tehát hagyom, hogy alakuljanak a dolgok. A kilencéves unokaöcsém átfogalmazta a mondást: ember tervez, Isten jót akar.

Erdély András, www.hirmondo.ro